Az áldemokratikus rendszer egy fontos pillére
Bereznay András 2008. január 29. 09:35, utolsó frissítés: 2008. január 28. 10:41
A kerekasztal-tárgyalásokon az összes jelenlegi parlamenti párt részt vett, és még egyes, már megszűnt, további szervezetek is. A legfontosabb nyilvánosságra került eredmény a választási rendszer volt. Ez a rendszer – legalábbis a magukat demokráciának tekintő országok körében – egészen egyedülálló. Legföltűnőbb eleme az úgynevezett „jelölés” folyamata. Ezt szükségességként fogadtatták el a demokratikus működés részletkérdéseiben tájékozatlan lakossággal.
Annyi persze igaz, hogy jelöltek nélkül lehetetlen választást tartani, hiszen világos, hogy ha nem lennének, nem is volna kire szavazni. Demokráciákban azonban a jelöltállítás nem a választók bevonásával, hanem csak maguk az indulni szándékozó egyének vagy pártok részéről történik, és formalitásoktól eltekintve semmi másból nem áll, mint abból, hogy akik kívánják, bejelentik indulási szándékukat. Ettől válnak értelemszerűen jelöltekké. Vagy egy párt jelöli ki őket, hogy induljanak a nevében.
Ez esetben az, hogy ki lesz jelölt és hogyan, kizárólag a kérdéses párt belügye. Van tehát egyik oldalról a szándék bejelentése a képviselői állás megszerzésére, akár egy személy, akár egy párt részéről – ez, és csak ez a „jelölés”– , a másik oldalról, a választók oldaláról, azután annak eldöntése, hogy ezt ki kapja meg. Ez a szavazás.
Értelmetlen belső ellentmondás azt mondani – ahogy a kerekasztalnál kitalálták – hogy a választók döntésétől, az ő akármilyen módon leadott, akármilyen néven elnevezett szavazatuktól kell függnie annak, hogy ki indulhat, ki lehet jelölt. Ez kiderül már abból is, hogy természetszerűleg ahhoz, hogy a választók eldönthessék, kit „jelölnek”, a kérdéses személyeknek már azt megelőzően jelöltekké kellett válniuk, a másutt szokásos módon.
Eszerint a magyar választásokon kétszeres jelölés történne: először az indulni szándékozók által, majd a szavazók döntése alapján. Ez pedig abszurdum. A választók soha, sehol sem „jelölnek”, hanem ha ebben a minőségükben tesznek bármit is, akkor az az, hogy választanak. Ami nem a szavakkal való játékot, hanem a tényeket illeti, így van ez persze Magyarországon is, függetlenül attól, hogy, ahogyan ez történik, a választások első fordulóját valami másnak álcázzák, „jelölés”-nek nevezik.
Hogy miért teszik ezt?
Nagyon egyszerű oka van. Ez az első forduló, ahogyan láttuk, bármiképpen is hívják, valójában szavazás. Mégpedig nyílt, azaz nem demokratikus szavazás. Ez az, amit a törvény megalkotói el kívántak kendőzni.
A demokratikus választások szerte a világban sokfélék lehetnek, és sokfélék is. Céljuk és ezzel értelmük az, hogy a képviselet eszközének bevonásával hídként közvetítsenek egy elv és egy gyakorlat között. Az elv, a demokrácia alapelve, vagyis az, hogy mindenkinek saját joga eldönteni, hogy a maga számára mit kíván, és mit nem. A gyakorlat, a demokratikus intézményeknek erre az alapelvre épülő működése. Összekapcsolásukat többféleképpen lehet megoldani.
Így egy demokratikus választás lehet területi alapú, listás, a kettő valamilyen kombinációja és más. Egyvalami azonban egészen biztosan soha nem lehet. Olyan, hogy a szavazatok leadása nyíltan történjen, és így az államnak vagy másnak módjában álljon tudomást szerezni arról, ki kire adta a szavazatát, és ezáltal képessé váljon a szavazó utólagos felelősségre vonására amiatt, hogy hogyan szavazott. Ez egyértelmű. Ahol nyílt szavazás van – ha csak részlegesen is –
ott nincs demokrácia.
A magyar választások „jelölés”-nek hívott első fordulója a választó személyiigazolvány-számával ellátott, kopogtatócédulaként ismert, általa aláírásával érvényesített szavazólapok használatából, illetve begyűjtéséből áll. Senki sem köteles ugyan ezen a fordulón részt venni, mint ahogy a többin sem, de aki kíván, csak így tud. Ez nemcsak elvileg és axiomatikusan egyeztethetetlen össze a demokráciával, de rendkívül alkalmas arra is, hogy a választás kimenetelét fölmérhetetlenül eltorzítsa.
Nem véletlenül építették bele a választási rendszerbe – nehéz is lenne effélét véletlenül kitalálni! –, hanem manipulálhatósága folytán annak garanciájaként, hogy biztosítsák a kommunisták részéről korábbi csendestársaik számára a hatalom zökkenőmentes átjátszását, annak látszólagosan szerezve demokratikus jóváhagyást. De nem is lényeges szempont az, hogy mennyiben lehetett volna más a választások eredménye az ilyen értelmű „jelölés” nélkül. Ami fontos, hogy Magyarországon olyan választási rendszert dolgoztak ki, hogy a törvény betartása a garancia arra, hogy a választás semiképpen se lehessen demokratikus.
Nem igaz, ahogyan beállítják, hogy kétfordulós rendszer van nálunk. A valóságban a rendszer háromfordulós, melyek közül az első csak nevében nem része a választás folyamatának, holott a valóságban kétségtelenül az – méghozzá nyílt szavazás. Akárhogyan elnevezve, beépítését a választási folyamatba lehetetlen bármivel is igazolni. A kerekasztalon részt vevőknek vétójoguk volt. Azokat, akik ezt a választási rendszert kidolgozták, illetve elfogadták, meg nem vétózták, semmilyen körülmények között sem lehet, bármilyen szépen beszélnek azóta, demokratáknak tekinteni. Egyiküket sem.
A jelölésnek elnevezett nyílt szavazás intézményesítése kulcskérdés. Amíg ez a rendszer évényben marad, addig Magyarországon nem lehet, független attól, hogy hányan és hányszor állítják az ellenkezőjét, demokratikus berendezkedésről beszélni.
ELVETÉLT KÍSÉRLET AZ ÁLDEMOKRATIKUS FOLYAMAT MEGÁLLÍTÁSÁRA
Az egyetlen politikai formáció, mely az egész demokrácia építésnek hirdetett, de velejéig antidemokratikus folyamattal szembehelyezkedett, a Dr. Krassó György szellemi vezetése alatt működő, 1989 nyarán alakult Magyar Október Párt volt. Létrehozói olyan ellenzékiek voltak, akik a 80-as években, noha azok követett vonalát több szempontból is kifogásolták, taktikai okokból részlegesen még együttműködtek a (későbbi SZDSZ gyökerét képviselő) rendszerkritikus reformista értelmiségiekkel.
A Magyar Október Párt mindenekelőtt a kerekasztal demokratikus szempontból való legitimitását vonta kétségbe, és az ott kidolgozott választási rendszer antidemokratikus jellegére hívta föl a figyelmet, miközben közvetlenül igyekezett a társadalomhoz fordulni, az átalakulás fölülről irányítottságának meghiúsítása érdekében. A párt fő jelszava – „A nép te vagy!” – az átlagember figyelmét hívta föl a reá nehezedő felelősségre. Egyidejűleg a jelszó arra is utalt, hogy a kerekasztal pártjai, melyek azt hirdették, hogy a nép nevében lépnek föl, ezt a szerepet, a nép képviseletét, a maguk számára csak önkényesen sajátították ki.
A párt normális működését
a még kormányzó kommunisták adminisztratív úton, vagyis diktatorikus eszközökkel, a saját maguk által hozott, érvényben lévő törvények, illetve rendeletek átlépése árán tették lehetetlenné. Ezt az akkori helyzetben kétségtelenül csak a kerekasztalon részt vevő áldemokratikus pártokkal összehangoltan tehették.
Demokratikus átalakulás színlelése, tucatnyi párt működésének engedélyezése közben annyi mindenesetre nem jött szóba, hogy az egyetlen szájuk ízének meg nem felelő új pártot nyíltan be is tiltsák, de módot találtak arra, hogy a beindított hatalomátjátszás további sima lefolytathatósága szempontjából rendkívül veszélyesnek ítélt Magyar Október Párt hatékony működésének anélkül is elejét vegyék.
Míg az előírásoknak megfelelően a többi új pártnak székházakat utaltak ki, a Magyar Október Párt arra szorult, hogy gyűléseit egy magánlakásban tartsa. Míg a még állami kézben lévő sajtó más pártok közleményeit az előírásoknak megfelően jelentette meg, többször is „megfeledkezett” a Magyar Október Párt közleményeinek kinyomtatásáról, gyakran pedig megcsonkítva, így a szándékolttól eltérő jelentéssel hozta le őket. Ilyen és más üzelmek ellensúlyozására fordult ahhoz a párt, hogy politikai üzenetét gyakran humorral vegyített akciói útján keressen közvetlen kapcsolatot az egyszerű emberekkel.
Ez összhangban is volt a népnek a politikai folyamatba bevonását követelő elveivel. Az akciók, az éppen jelen lévők viszonylag szűk körében, hatásosak is voltak, ennyiben a párt népszerűségét növelték. Egyben alkalmasak voltak arra is, hogy ellenlábasaik sokkal többeket elérő rosszindulatú és gúnyos propagandája őket – valódi tartalmukból kiforgatva – hol felelőtlenül vérontást kockáztatóknak, hol ostobán nevetségesnek állítsa be. A Magyar Október Párt üzenete mindezzel együtt sem sikkadt el, és a számára rendkívül kedvezőtlen körülmények ellenére sem maradt hatástalan.
Nem indult a párt esélytelenül az 1990-es választáson sem,
annak ellenére nem, hogy a kopogtatócédulák nyílt szavazásos rendszere riválisainak mérhetetlenül kedvezett. Bármennyire is világos jelei voltak ugyanis, hogy változások vannak folyamatban, az emberekből még nem oldódhatott ki évtizedek mélyen ülő, a kerekasztal pártjai által továbbra is mesterségesen beléjük táplált félelme a hatalomtól.
Ilyenkor természetes, hogy még azok közül is, akik szívesebben támogatták volna a hozzájuk szóló, nyílt beszédű, tiszta hangú Magyar Október Pártot, utólagos felelősségrevonás lehetőségével számolva csak kevesen merték aláírni a még fönnálló hatalom meg nem alkuvó ellenfele melletti, talán majd ellenőrzött szavazólapot. Végül is éppen eleget hallották, hogy „csak óvatosan, a munkásőrségnél még fegyverek vannak!”
Ilyen aggodalmuk viszont nem kellett legyen, ha a bármennyire is leköszönőfélben lévő rendszer átnevezett Pártját támogatták. Ha pedig – mint a nagy többség – változást akartak, arról is kellően és sokszor biztosították már őket, hogy a kerekasztal bár már akkor sejthetően áldemokratikus, de azért átalakulást ígérő többi, „óvatosabb” pártjainak támogatása nem jár kockázattal. Végső soron azonban nem ezen múlt, hogy a Magyar Október Párt nem jutott képviselői mandátumhoz. Annyi ajánlási szelvényt a nagyon kedvezőtlen körülmények ellenére is összegyűjtött a párt, hogy legalább néhány képviselőjének az országházba juttatására azért maradt esélye.
Részvételét a választások további fordulóin önkényesen, bürokratikus eszközökkel akadályozták meg. Erre egy, a pártnak a demokrácia védelmében tett gesztusa adott alkalmat. A Magyar Október Párt számára nehézséget okozott annak eldöntése, hogy részt vehet-e – ha nem akar saját elveivel ellentmondásba kerülni – olyan választáson, melyet okkal tart antidemokratikusnak. Kívánatos volt ugyan a bekerülés a parlamentbe, de elképzelhetetlen támogatóik adatainak kiszolgáltatása.
Kompromisszumként a párt, miután az előírások szerint megszerezte a számára kiállított ajánlási szelvényeket, majd azokat az illetékes választási biztos összeszámolta, érvényességüket aláírásával hitelesítette és mindezt filmre is vették, a nyilvánosság előtt elégette. Ezáltal eleget tett mind a nyílt szavazáson való részvételnek a következő fordulóba jutáshoz szükséges előírásos követelményének, mind a választás titkosságának megőrzése elemi demokratikus elvárásának – legalább a maga részéről. A párt az így bizonyítottan érvényes
ajánlási szelvények hamvait nyújtotta át a Választási Bizottságnak.
E tettével a párt, mely addigra minden létező előírásnak már világosan megfelelt, egyetlenegy – a hatalom által ki nem mondott, sőt nem létezőnek állított – dologtól fosztotta meg a hatalmat. Attól, hogy ha az úgy kívánta volna, lehetősége maradjon utólag személyükben is azonosítani a párt támogatóit és ezt elméletben rajtuk akár számon is kérni, talán meg is torolni.
Hivatalosan persze minden ilyen szándékot tagadtak, ellentmondás volt tehát a hatalom ragaszkodása az ennek érvényesítésére, de semmi másra módot adó eszközhöz. Ugyanis a Választási Bizottság idővel úgy döntött, nem engedélyezi a Magyar Október Párt részvételét a választás következő (hivatalosan, első) fordulóján. Ez annak ellenére történt így, hogy ilyen esetre törvényi előírás nem volt, kétség ahhoz nem férhetett, hogy a párt a „jelölésben” megkívántakat teljesítette, és eljárása a demokrácia szellemével a legteljesebb összhangban volt.
Így, pontos jogszabály hiánya mellett, mind az ésszerűsség, mind a tisztesség szempontjai világosan a pártnak a választási folyamatból való ilyen alapon történő kirekesztése ellen szóltak. Nyilvánvaló, az áldemokratikus hatalom számára annyira tűrhetetlen volt, hogy egy vele szembehelyezkedő pártnak akár csak esélye is maradjon legalább néhány képviselői mandátum megszerzésére, és így majd a parlamentben szóhoz jutásra, hogy ha alkalom kínálkozott, hogy bármennyire is kétes értékű ürügyet találjon egy ilyen párt teljes kizárására a választási folyamatból, ezt az alkalmat nem volt képes elszalasztani. Az eset, ha a Magyar Október Párt számára nem is hozott eredményt,
annyiból hasznos volt,
hogy valami fontosra a korábbiaknál is jobban rávilágított. A hatalomátjátszás lefolytatói, akiken a dolgok múltak, akár a volt kommunistákról, akár új pártokba tömörült volt csendestársaikról volt szó, nemcsak, hogy nem voltak demokraták, de miközben a Nyugathoz csatlakozás szükségességétől, e világ legalább formai elvárásaitól vezettetve annak adták ki magukat, konfliktushelyzetben, amikor szavukon fogták őket – olyankor tehát, amikor színvallásra kényszerültek – lelepleződtek. Világossá vált, hogy még ellenségei is minden valódi demokratikus szellemű megnyilvánulásnak.
A Magyar Október Párt válasza az „ország sátrá”-nak fölállítása volt az „ország háza”, a Parlament előtt, tiltakozásul – ahogy az olvasható jelszavak leírták – a „csaló” (azaz antidemokratikus) választásokkal szemben. Ez jelentette a csöbörből kikerülni remélő, de magát a vödörbe bevezetni közben engedelmesen hagyó magyar társadalom egyetlen olyan szervezett megnyilvánulását, mely kétségbevonta a folyó választásban kiteljesedő „rendszerváltás”-ként emlegetett folyamat egészének legitim voltát.
Az új rendszer jellegét pontosan minősíti, hogy míg a leköszönőben lévő kommunisták bizonytalanságukban még nem mertek föllépni a folyó tiltakozás ellen, a választás után megalakult MDF-kormány legelső intézkedése az „ország sátrá”-nak rendőri, erőszakos úton történt eltávolíttatása volt. Miután 1991 elején, a szívbetegségével többször operált Krassó György megjelent egy SZDSZ rendezvényen, ott hirtelen összeesett, kómába került és hetekkel később meghalt, a Magyar Október Párt is megszűnt.
az írás alább folytatódik:
>> 2. rész >>
>> 3. rész >>
>> 4. rész >>
>> 5. rész >>
>> 6. rész >>
>> 7. rész >>
>> 8. rész >>
>> 9. rész >>
>> 10. rész >>
>> 11. rész >>
>> 12. rész >>
vissza a cikk elejére:
>> Kibulizott ország >>