Uniós útikalauz hátizsákosoknak
S. G. 2007. január 09. 11:20, utolsó frissítés: 10:51Lábat áztatni Velencében, sörteszt londoni pubokban, mosogatni egy lyoni McDonald's-ban: a nevezetes három hónapon túl is ott lehet ragadni más EU-tagállamokban. #b#Hogyan?#/b#
Az EU, mint gazdasági közösség egyik alapelve, hogy a migráció, a munkavállalás és szolgáltatások mozgása az egységes piacon kívánatos dolog. Legalább ilyen fontos elv az is, hogy a tőke költözése is jó (tőkeáramlás és vállalkozásalapítás szabadsága). Vagyis ha Mohamed nem megy a hegyhez, akkor a hegy megy Mohamedhez: vagy a szegényebb régiók polgárai vándorolnak a gazdagabb térségek fele, hogy eladják munkaerejüket, vagy a tőke költözik hozzájuk, kedvezőbb adófeltételek és olcsóbb munkaerő reményében.
Ez a két alapelv jelentősen befolyásolja azt, hogyan szabályozza az uniós jog az utazási szabadságot, hiszen a legtöbben munkalehetőségeket keresve vágnak neki egy nagyobb kalandnak.
Ugyan a tagállamok mintegy fele maximum öt évre többé-kevésbé korlátozottan nyitja meg munkaerőpiacát a román és a bolgár munkavállalók előtt, nem érdektelen átnézni, milyen lehetőségeik vannak azoknak, akik élni szeretnének a Románia tagsága nyújtotta lehetőségekkel. Hogy mi a konkrét helyzet? Ezt Nagy Boldizsár nemzetközi jogász szakvéleménye alapján ismertetjük.
Az alapvető probléma ott van, hogy egyfelelől valamilyen mértékben életszerűvé kell tenni az uniós polgárság eszméjét – és ebbe az utazási-munkavállalási szabadság is beletartozik –, másfelől az unió testületei nem mászhatnak bele túl mélyen a szuverén tagállamok előjogaiba azzal, hogy Brüsszelből mondják meg az adott államnak, hogy milyen megkülönböztetéseket tegyen, illetbe ne tegyen saját polgárai és a külföldiek között.
Ennek eredménye az EU egyik alapokmánya, a nevezetes 1957-es Római szerződés 1992-ben megfogalmazott 18. cikkelye: "az e szerződésben és a végrehajtására hozott intézkedésekben megállapított korlátozásokkal és feltételekkel minden uniós polgárnak joga van a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz." Az út tehát szabad, de ne számítson senki arra, hogy
nincsenek közlekedési rendszabályok.
Magától értetődik, hogy akinek érvényes munkaszerződése van egy adott tagállamban, az alanyi jogon élhet és tartózkodhat ott, természetesen családjával együtt. Érdekesebb azoknak az esetét nézni, akik némi pénzzel felszerelkezve épp azért kötöttek ki mondjuk Budapesten vagy Milánóban, mert otthonról nem sikerült munkaszerződést elintézniük, és a helyszínen néznek valamilyen kedvező lehetőség után.
Az unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról – ez a szép mondat az Európai Parlament és a Tanács 2004/38/ek számú irányelve, amely a témában a lényeget kimondja. Köztudott, hogy az EU tagállamai csak három hónapra kell biztosítaniuk bárkinek külön feltételek nélkül a tartózkodást. A munkát keresőkre nézve pont ezt írja felül a fenti irányelv: mivel a munkavállalók jogi helyzetét az EU luxemburgi Bírósága ennél kedvezőbben szabályozza, így rájuk az így kialakított elvek érvényesek.
Ugyan ennek a jogoknak a határai még mindig kissé elmosódottak, az EP és az ET kimondta, hogy továbbra is érvényes a testület az ún. Antonissen-ítéletben kimondott döntése. Eszerint munkahelykereséssel nem három, hanem legalább hat hónap tölthető egy adott tagállamban – áll a szakvéleményben.
Ahogy az ítélet szól: hat hónap "elvben elegendőnek tűnik ahhoz, hogy [a munkát kereső egyén] megismerje a fogadó tagállamban a szakképesítésének megfelelő munkahelykínálatot ". Fontos tudni, hogy ez a féléves időszak nem abszolút korlát, vagyis letelte nem jár szankciókkal, amennyiben az egyén "bizonyítja, hogy folytatja a munkahelykeresést és valódi esélye van a felvételre."
Térjünk vissza erre a bizonyos három hónapra:
ezt a tartózkodási szabadságot szintén a már hivatkozott 2004/38 irányelv mondja ki: azaz simán személyazonosító igazolvánnyal vagy útlevéllel rendelkezve "külön feltételek és más formai követelmények nélkül" élhetünk 90 napig egy másik tagállam területén (az irányelv 6. cikkelye). Ez a bizonyos három hónap a vízumkötelezettség feloldása, azaz 2001 óta ismert fogalom Romániában.
Az viszont kevésbé, hogy aki ennél többet akar maradni, ahhoz is joga van: nem kell hozzá külön engedély, de az illetőnek ki kell váltania az ún. "tartózkodási kártyát". A dokumentum neve szándékosan nem "engedély", mert alanyi jogon jár, és kibocsátása nem függ az adott állam intézményeinek jóindulatától.
De azért vannak előfeltételek.
A kártyát ötféle minőségben lehet kiváltani: valaki vagy munkavállaló, vagy munkát keres, vagy önálló vállalkozó, vagy diák – és a legérdekesebb helyzet: ha csak simán ott akar maradni, és van hozzá valamennyi pénze, tehát magánzó. Amikor valaki a kártyáért jelentkezik a területileg illetékes lakosságnyilváltartó intézménynél, ha az első három kategóriába tartozik, az útiokmányain, illetve a munkakeresést bizonyító iratain kívül mást nem lehet követelni tőle (amennyiben munkakeresőként nem járt le a hat hónapja).
A többiekre a következő elv vonatkozik: rendelkezzen "elegendő forrással" önmaga és családja fenntartására azért, hogy ne jelentsen "indokolatlan terhet a fogadó állam szociális segítségnyújtó rendszerére" (a hivatkozott irányelv 7. cikkelye). Fontos szempont, hogy az illetőnek legyen az adott államban – tehát nem otthon – érvényes teljeskörű egészségbiztosítása, és emellé ajánlott a sürgősségi ellátás ingyenességét szavatoló EU-s kártyát még otthon kiváltani.
Hogy mit jelent az "elegendő forrás"? Konkrét összegekkel nehezen leírható – állapítja meg Nagy Boldizsár – mert függ az illető sajátos körülményeitől, de az az elv, hogy az összeg nem lehet magasabb annál a határnál, mely alatt az adott ország saját állampolgárai szociális segítségnyújtásra jogosultak. Annyi mégis megállapítható, hogy ez a tagállamok többségében meglehetősen kis összeg.
Ígyhát ha valaki azt tervezi, hogy három hónapon túl terjedő lazítást tervez mondjuk Koppenhágában, Palma de Mallorcán vagy Korfuban, akkor az indulás előtt tanulmányozza a fogadó állam társadalombiztosítási rendszerét. A lényeg: ha a feltételeket teljesíti, alanyi joga a három hónapnál is többet tartózkodni.
Amúgy a munkavállaláshoz vagy tanuláshoz nem kötödő, általános tartózkodás jogát először 1990-ben mondta ki egy irányelv, az 90/364/EGK: ezt nevezték "dandy irányelvnek" – jegyzi meg a nemzetközi jogász. (Ilyen alapon telepednek le például német nyugdíjasok Spanyolországban, és megtakarításaikból ingatlanokat vásárolnak, villákat építenek, végig a Földközi-tenger partján.)
Hogy EU-polgárt nem lehet csak úgy kizsuppolni,
az már év végén is kiderült azokból a hírekből, melyek arról szóltak, Franciaország mindent elkövet azért, hogy a területén koldulásból élő román állampolgárokat hazatelepítse. Nyilván azért volt a sürgölődés – 24 repülőgépen toloncoltak ki illegálisan ott tartózkodó külföldieket, a gépek kétharmada Romániába repült – mert erre a Nicolas Sarkozy vezette belügyminisztériumnak január elseje után jóval szűkebb lehetőségei vannak.
Aki ugyanis nem teljesíti a tartózkodás feltételeit, annak el kell hagynia az adott tagállamot – de önként. EU-polgár ugyanis ki nem utasítható, pláne nem lehet ellene eközben hatósági erőszakot alkalmazni. Az uniós jogrend szerint egy tagállam polgárának eltávolítása ellentétes az unió alapelveivel, így csak rendkívüli esetben alkalmazható.
Valakitől a belépést és a tartózkodást csak közrendi, közbiztonsági és közegészségügyi okokból lehet korlátozni vagy megtagadni, és ez az intézkedés nem szolgálhat bújtatott módon gazdasági célokat. A korlátozás legyen arányos és figyelembe kell venni az érintett személyes magatartását – tehát nem elegendő arra hivatkozni, hogy például régebben már elítélték. A bírált magatartásnak "valódi, közvetlen és kellően súlyos veszélyt" kell jelentenie a fogadó társadalom "valamely alapvető érdekére" – mondja ki a sokat idézett 2004-es irányelv 27. cikkelye.
Ha valakit mégis kiutasítanak, három hónapot kell biztosítani
számára a távozáshoz, ráadásul a sértett fellebbezhet az őt érintő határozat ellen. A hosszabb ideje egy adott tagállamban élőket még több garancia védi: ők csak "súlyos közrendi vagy közbiztonsági" okokra hivatkozva kiutasíthatók. És aki tíz évnél hosszabban tartózkoditk egy tagállamban, az ő esetében a közrend elesik, csak a "nyomós közbiztonsági ok" marad hivatkozási alapként – állapítja meg a nemzetközi jogász. Mivel a kitoloncolás még a kiutasításnál is súlyosabb eljárás, itt ez fel sem merül.
A fentiek fényében a jól szituált német, francia, olasz vagy svéd középosztálynak bele kell törődnie abba, hogy ismét jönnek a "szegény rokonok": ahogy a hatvanas-hetvenes években az olaszok, spanyolok, portugálok dolgoztak vendégmunkásként a gazdagabb északon, most a lengyel vendégmunkások Nagy-Britanniában, a romániaiak Olasz, Spanyol- és Németországban képeznek egyre meghatározóbb erőt. Utazásra és tartózkodásra vonatkozó jogaik azonosak régi tagállamokban élőkével: ez a legfontosabb.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!