Választás Magyarországon: a pártharc eldől, a vezérelv marad
Sipos Géza 2006. március 20. 18:52, utolsó frissítés: 18:33A Fidesz és az MSZP eltanulta egymástól a "tuti" kampány marketing-fogásokat, így kérdés, melyik szumós marad a padlón.
Nagyon drukkolok a Fideszeseknek, mert ha eddig is ők lettek volna kormányon, biztos a december 5-i népszavazás is jobban sikerül – mondja kissé szorongó hangon egy Budapestről hazatérő hölgy, akit a múltheti udvarhelyi nagygyűlésre tartva segítünk le a vonatról.
Véleményét azért idézzük, mert nem alaptalan azt állítani: különösen a kettős állampolgárság-ügy óta az erdélyi közvélemény inkább a Fidesznek drukkol a magyarországi, április 9-i parlamenti választásokon (1998 tavaszán is érezhető optimista közhangulat övezte a Fidesz győzelmét: jó, hogy leléptették az utódkommunistákat, jöjjenek a nemzeti fordulatot sikerrel vevő fiatalok! – leegyszerűsítve ezt így foglalhatnánk össze).
Az ismeretlen szimpatizáns hölgy aggodalmát
valószínűleg nem oszlatta volna el az a múlt héten megjelent közvélemény-kutatás, mely nagyon vékony, tulajdonképp a felmérések hibahatára körül mozgó előnyt mért az MSZP-nek. A mérést a Medián kutatóintézet végezte a HVG hírmagazin felkérésére – a számokat sajnos, a többi négy intézet adataival még nem lehet összevetni, mert azok még nem jelentették meg március eleji adataikat.
A Medián szerint legalábbis a biztos szavazók körében helyet cserélt a két nagy párt, s most úgy tűnik, a mostani koalíciós társ SZDSZ sem esne ki a parlamentből. A háromezer szavazókorú állampolgár személyes megkérdezésével készült kutatás szerint a biztos szavazók 40%-a az MSZP-t, 39%-a a Fideszt, 6%-a az SZDSZ-t támogatja. Az MDF-nek viszont továbbra sem terem bejutó babér: a biztosan voksolók mindössze 3%-a választaná Dávid Ibolya pártját.
Ami ebben a felmérésben a meglepő:
a teljes választókorú lakosság 37%-a az MSZP-t választaná, ha most vasárnap lennének a választások; míg 32% szavazna Orbán Viktor pártjára; ez a különbség túlmegy a felmérések szokásos plusz-mínusz 2,5-3%-os hibahatárán. A Gallup Magyarország február végén még a Fidesznek mért 29%-ot, az MSZP-nek 26%-ot – a Szonda-Ipsos szerint pedig mindkét párt 29%-on, a Századvég szerint egyaránt 28%-on állt. A Medián a kampány felerősödésével magyarázza a március eleji változásokat.
A felmérésekben a közvélemény bizalmát az a 2002 március-áprilisában előállt helyzet ingatta meg, mikor szinte minden intézet Fidesz-győzelmet mutatott ki, ám ennek az ellenkezője következett be. Akkor elemzők azt állították: a megkérdezettek a felfokozott választási közhangulatban jobbnak látták eltitkolni, melyik pártra is szavaznak.
A két "kispárt", a potenciális koalíciós társak szereplése viszont mindenképp kardinális kérdés: az MSZP kampánystábja – élén Gyurcsány Ferenc kormányfővel – márcsak hivatalból is azt hangoztatja, hogy az SZDSZ bejut. A Fidesz más taktikát választott: a kereszténydemokratákkal közösen indulva akar minél több szavazatot begyűjteni, s élesen kritizálja a jobboldali beállítottságú szavazóbázist "megosztó" MDF-et.
Dávid Ibolya pártja viszont nem fukarkodott
a visszavágással: a választási kampány két eddigi, nagyobb botránya közül az egyik ahhoz a két héttel ezelőtti esethez fűződik, mikor kalocsai jelöltjük, Romsics Imre hangfelvétel-részletekkel illusztrálta, hogy a Fidesz jelöltje, Bagó Zoltán őt "egzisztenciáját érintő fenyegetőzésekkel" akarta rávenni arra, hogy inkább ne induljon. A Fidesz a vétkest rövid úton leléptette, s Orbán Viktor bocsánatot kért az esetért.
Ezután Dávid Ibolya már 27 megzsarolt MDF-es jelöltről nyilatkozott, de a párt erre vonatkozó bizonyítékokkal azóta sem állt elő.
Bagó az ominózus – és beleegyezése nélkül rögzített – telefonbeszélgetésben az országos politikát részvénytársaságként emlegette, ahol osztalék csak a siker után jár. A hasonlat ugyan rosszul hangzik moralista füleknek (és ezt az MDF, mind az MSZP is felemlegette), de attól még tény marad, hogy a biztos sikerrel kecsegtető kampánytechnikákat csak a nagy parlamenti pártok tudják megfizetni.
Ahogy a businessben is egyre nagyobb
szerephez jutnak a hagyományos hirdetési módszereket kiegészítő direkt marketinges eszközök, az utóbbi négy évben Magyarországon nyilvánvalóvá vált, hogy mindkét nagy párt kölcsönösen elsajátította egymás fogásait. 1998 és 2002 között a kormányon levő Fidesz igyekezett megnyirbálni az ellenzék parlamenti mozgásterét, amit az antidemokratikusként élesen elítélt.
A 2002-es választások előtt az MSZP és az SZDSZ meglehetősen negatív kampányt folytatott, ugyanakkor a Fidesz az 1998-as szocialista, a "tartsuk a jó irányt!" szlogennel fémjelezhető buktát ismételte meg azzal, hogy kormányzása folytatására kérte a választókat.
A Fidesz az MSZP-vel szembeni vereségét kampánytechnikai lemaradásként értelmezte – az akkori választás előtt a jobboldali irányultságú sajtó szinte rémképeket festett az MSZP Ron Werber amerikai kampánytanácsadóról és csapatáról. Ugyanakkor a liberális-baloldali beállítottságú média folyamatosan szállította a híreket arról, hogy a Fidesz állami pénzen, országimázs címén saját magát reklámozza.
Egyes elemzők szerint a polgári körök
létrehozása abból a felismerésből fakadt, hogy a Fidesz felső vezetése érzékelte: sokkal inkább jelen kell lenni a társadalom kis szerkezeteiben. A cél az (hogy akárcsak a Werber-csapat) minél több aktivistával lehessen a párthíveket hatékonyan mozgósítani a választás napján.
Ez a terv, úgy látszik, bejöhet, mert Schmidt Pál, a párt alelnöke most be is jelentette: 400 ezer aktivistára számítanak. Ezen belül a Fidesz-tagok száma mintegy 33 ezer, 80 ezer az önkénteseké. 11 ezer polgári kör 250 ezer taggal rendelkezik – közölte az alelnök. Az ellenfél emellett azzal vádolja a Fideszt, hogy látványos aláírásgyűjtő akciói (mint pl. az ún. nemzeti petíció) közvetett célja egy részletes szimpatizáns-adatbázis kiépítése volt.
Nincs okunk viszont azt feltételezni,
hogy az MSZP ne próbálkozna hasonló adatbázisokkal. Például a párt honlapja az ígéri: az érdeklődő települése irányítószáma beírásával tájékozódhat az őt érintő fejlesztésekről, ígéretekről. Sajtóinformációk szerint mivel válasz az eredeti kérdésre nem érkezik, ez arra utal, hogy a szocialista kampánycsapat címlista begyűjtésére utazik.
A másik dolog, amit a Fidesz és holdudvara az 1998-2002 közti ellenzéktől elsajátított, az a szinte folyamatos, éles hangvételű, negatív kampány – írja a Hírszerző.hu. Ennek érdekében az elmúlt négy év alatt folyamatosan tűz alatt tartotta a kormányoldalt.
Az MSZP lényegében erre azzal válaszolt, hogy egyre nagyobb teret engedett Gyurcsány Ferencnek, aki négy évvel ezelőtt még Medgyessy Péter tanácsadójaként kezdte karrierjét az MSZP-ben. Az ő személyében a szocialisták is meglelték azt az "erős embert", akinek személyére és személyiségére építve le lehet egyszerűsíteni a választók opcióit. A kormányfőt – aki egyébként annyira magához ragadta a kezdeményezést, hogy a kampányért a pártban ő, és nem Hiller István elnök felel – számos szocialista is "a mi Orbánunknak" minősíti.
Mindehhez hozzáadódik, hogy mindkét nagy párt programadó kongresszusa gyakorlatilag ugyanazokat a show-elemeket tartalmazta. Mindkét helyszínen bevetették a külföldi politikus-sztárokat (az MSZP banzáján Tony Blair brit miniszterelnök, a Fideszén Hans-Georg Pöttering, az Európai Néppárt elnöke mondott beszédet).
A két show dúskált
a kivetítős prezentációkban, a magyar hírességekben és a konfettiben, és mindkettő úgy volt megkoreografálva, hogy a drámai tetőpont a miniszterelnök-jelölt beszédével essen egybe.
Hogy a show nem is akar a hagyományos pártkongresszus eszközeit alkalmazni, az abból is látszott, hogy az MSZP programját "közfelkiáltással" fogadták el. Másfelől a Fidesz rendezvényén akkor is tartottak még az Orbán kormányfő-jelöltsége melletti beszédek, mikor már javában zajlott a szavazás (melynek eredménye a mozgalmi időkre emlékeztető, több mint 95%-os siker, de ami azt illeti, Gyurcsány is eljutott oda, hogy egyetlen megmentőként tekintve őt nem szavaztak ellene, mikor a jelöltsége volt a tét).
Érdekes színfolt, hogy noha az MSZP és Gyurcsány folyamatosan azért kritizálta a Fideszt, mert nincs programja, a szocialista párt maga sem fordított túl nagy gondot arra, hogy hasonló dokumentuma számonkérhető iratként működjön. A kormányfő által bemutatott Új Magyarország program lényegében a nemzeti fejlesztési terv 2. szakasza, melyben keverednek a már lezárult fejlesztések és a mostani ötletek.
Orbán a hétvégi kongresszuson
viszont azt tartotta legfontosabbként kiemelni pártja programjáról, hogy ez az a könyv, amit 3,2 millió ember írt: a pártelnök arra hivatkozik, hogy a programot a nemzettel való párbeszéd formálta. A fentiekből következően a program mindkét pártnál inkább szükséges, de nem túl fontos díszletelemként működik.
Az iparosodás egyre szaporodó jeleit Körösényi András politológus úgy értékeli, hogy a nyugati szakirodalom már egységes kartellnek látja a politikai osztályt, mely az államból él, s hol egyik, hol másik tagvállalata szerzi meg a piacvezető szerepet. A szakértő szerint 1998-ig pártelvű, azután jórészt vezérelvű demokrácia működött, illetve működik Magyarországon.
Ez európai trend: elég csak a már említett Blairre gondolnunk, aki – és a parlament által nem ellenőrzött – tanácsadói kezében sokkal nagyobb befolyás összpontosul, mint elődeiében. Egyes elemzők szerint a vezérelvűséget erősítheti az is, hogy – a politikai marketingtől megundorodva – széles rétegek vetik el a "pártpolitizálást", s így vevők lesznek a 2004 júniusában megválasztott államfő, Sólyom László "civil és a veszekedő pártokon felülemelkedő", kissé pózolósan arisztokrata beszédmódjára.
A két nagy folyamatos kardcsörtetése miatt
kiábrándult választókat természetesen a túlélésért küzdő SZDSZ és MDF egyaránt el akarja csábítani. Ez a két alakulat követeli a leghangosabban, hogy a másik két parlamenti párt fejezze be az ezermilliárd forintokra rúgó "ígéret-cunamit". Érdekesebb helyzetben az MDF van, amely mindkét párttal kizárja a koalíció-kötést – ugyanakkor Dávid Ibolya a március eleji pártkongresszuson arra célzott, hogy a két nagy közül valamelyiket "felelős ellenzékiség"-gel kívülről támogatná a parlamentben (a találgatások azóta is folynak, hogy melyiket miért).
A mostani választási előkészületek egyik érdekessége, hogy valóban bebetonozódni látszik a mostani párt (és vezér) -rendszer. Még az MDF is üggyel-bajjal hozta össze egyéni és területi listáit, pedig parlamenti pártként jelentős hátszéllel rendelkezik az azon kívülrekedt alakulatokhoz képest. A széleskörű jelöltállítás nem jött össze a radikális jobboldali MIÉP-Jobbiknak és a hagyományos szocialista Munkáspártnak.
A kicsiknek azért nehéz labdába rúgni,
mert a magyar választási törvény kimondja: egy párt akkor juthat be a parlamentbe, ha az ő listájára leadott voksok elérik "a választópolgárok által valamennyi területi pártlistára leadott és országosan összesített szavazatok több mint 5%-át".
Ennyit pedig csak úgy lehet begyűjteni, ha az alakulat lehetőleg mindenütt jelöltet állít – ehhez viszont sem pénzük, sem erős emberük, sem médiahátszelük nincs. Ígyhát a pártfelállás valószínűleg marad a régiben.
Akármelyik párt is legyen a befutó, a Magyarországról szóló külföldi politikai és gazdasági elemzések egybehangzóan arról szólnak, hogy a győztesnek nem lesz sok választása. Muszáj csökkenteni a kiugróan magas költségvetési hiányt, érdemben kell foglalkozni az államháztartási reformmal, el kell tűnődni azon, mennyire adóztasson az állam és abból mennyit osszon vissza, és bele kell nyúlni az egészségügy és a társadalombiztosítási problémák darázsfészkébe.
Az elemzők visszatérő fordulata: az az egy biztos, hogy nem lehet eljátszani azt, amit az MSZP tett 2002-ben. Akkor ugyanis Medgyessy Péter kormányfő-jelöltként, majd miniszterelnökként lelkesen felvállalta a Fidesz osztogatási ígéreteit, rájuklicitált, majd a két 100 napos program keretében meg is valósította az egészet. Ezt a túlköltekezést viszont azóta sem sikerült helyrebillenteni.
A kormányfő-jelöltekről készült felvételek az MSZP, illetve a Fidesz portáljáról származnak
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!