Oktatás Romániában: "a helyzet reménytelen, de nem súlyos"
S. G. 2007. szeptember 24. 12:50, utolsó frissítés: 12:20Minden esély megvan rá, hogy semmi se valósuljon meg az államfői bizottság tanügyi reformötleteiből. A #b#tanári béremelés#/b# 1500 lejre csak a kezdő lökés lenne.
Választási ciklusokon és pártérdekeken átívelő, nemzeti oktatási és kutatási paktumot javasol a köz- és felsőoktatás legnagyobb problémáinak megoldására az az egyetemi tanárokból és oktatási szakértőkből álló különbizottság, mely Băsescu elnök felkérésére azonosította a hazai oktatás évtizedes gondjait. A javaslat különösen most aktuális, mikor a közoktatásban már igen, de az egyetemi oktatásban még nem kezdődött meg a tanév – és egyik területen sem mutatkozik jele az újabb reformfolyamatnak.
>> Oktatási helyzet Romániában: se vécé, se reform >>
A bizottság főként azért kardoskodik a paktum mellett, mert 1990 (vagy inkább 1996) óta a neki-neki lendülő, majd a sűrű minisztercserékkel folyton új irányba fordított reformfolyamatok magát a reformnak az ideáját kompromittálták, és fölösleges feszültségeket gerjesztettek a rendszerben. A paktum célja az volna, hogy bárki is legyen kormányon, többé-kevésbé konzekvensen tartsa be a vállalt célokat és határidőket.
Ennek megvalósítása amúgy azért nem teljesen lehetetlen, mert az utóbbi tíz évben volt már egy ilyen nemzeti jelentőségű cél, amelyhez mindenik kormányzat nagyjából tartotta magát: az EU-csatlakozás mint modernizációs nyomás olyan erős volt, hogy a 1996-tól mostanáig regnáló öt kabinet mindenike prioritásként kezelte.
Átszervezési javaslatok a közoktatásban
A mostani rendszer lebecsüli az óvodai és elemi oktatás fontosságát, szükségtelenül élesen elkülönülő ciklusokra bontja a kötelező iskolábajárás tízéves időtartamát. Az általános és középiskolai képzés struktúrája túl korai pályaválasztásra kényszeríti a tanulókat – ezt mellesleg a munkaerőpiac dinamikája nem is igényli –, nem kompatibilis a felsőoktatásban bevezetett bolognai folyamattal, de az európai szakképzési keretekkel (EQF) sem, pedig ez utóbbi az alapja az uniós munkaerő-mobilitásnak, szögezi le a bizottság.
Az egyik legélesebb és szükségtelen törés a nyolcadik osztályosok képességvizsgája: egy ilyen jellegű vizsgának egyértelműen a ciklus végén lenne a helye, és a funkciója az elért képességek tanúsítása kellene legyen.
A képességvizsgának azonban kiválasztási funkciója van a jelenlegi felállás szerint: az itt elért eredmények alapján dől el, hogy a tanuló elméleti középiskolába vagy szakközépbe kerül (itt lép be a képbe a kényszerű pályaválasztás: 14-15 éves, a kamaszkor változásaival küzdő diákok kell eldöntsék, gyakorlatilag milyen szakmát preferálnak).
A következmény: a 15-24 éves korosztály mindössze 41,9 százaléka részesül az oktatás valamilyen formájában – Litvániában 64,5, Lengyelországban 63,4 és Szlovéniában 62,7 százalék. Ez a fő oka annak, hogy Romániában egyrészt túlzsúfoltság van a tudományegyetemeken, másfelől a szakképzés és a felsőfokú szakképzés színvonala csapnivaló, a képzett munkaerőt igénylő területeken egyre nő a strukturális munkanélküliség.
Javaslat a kötelező oktatás új rendszerére
A bizottság azt javasolja, hogy az állam 13 évfolyamon keresztül biztosítson ingyenes oktatást: az iskolai felkészítő szakasztól a középiskola utolsó tanévével bezárólag. A kötelező oktatás időtartama 10 év marad, ebből 1 + 4 év az elemi oktatás, és 5 év az általános iskola. A tanulók 16 évesen lépnek ki a rendszerből, ilyen idős korban már törvényesen munkát vállalhatnak.
A nyolcadik utáni képességvizsga megszűnne: helyébe a 10. osztály végén egy olyan felmérőrendszer lépne, melynek feladata a kötelező oktatás hatékonyságának és minőségének értékelése. A cél nem a válogatás a diákok soraiban, vagyis ezen a teszten nem lehet majd "megbukni", hanem a gyengébb teljesítményt elért tanuló egyszerűen kisebb pontszámot kap. A 16 évesek diplomát és a szakképzettségüket tanúsító elismervényt kapnak.
A középiskolák önállóan döntenének a betöltendő létszámkeretről és a középiskolai felvételi követelményekről – mindezt egy országosan elismert, szigorú minőségbiztosítási rendszer keretében.
A középiskolákat fejkvóta szerint támogatnák, s ez az elv a bizottság szerint azt eredményezné, hogy a színvonalas képzést biztosító középiskolák több diákot vonzanának, ergo több állami támogatást kapnak (ez az elv Magyarországon az egyetemi oktatásban gyakorlatilag megbukott, az univerzitások ugyanis hatra-vakra nyitották az új szakokat, csakhogy minél több fejpénzt érő diákot vehessenek fel).
Az érettségi vizsga a bizottság elképzelései szerint a kulcsfontosságú alapképességek elsajátítását és az illető diák szakképzettségét tanúsítaná.
A rendszer alapja: az óvodai oktatás
Sürgősen változtatni kell azon a jelenlegi állapoton, hogy az államnak gyakorlatilag semmilyen kötelezettsége nincs a gyermeki fejlődés kulcsfontosságú, a 0-3 éves korban végbemenő szakaszában.
A bölcsődei rendszer egyrészt leépült, másrészt korszerűtlen, pedig még az óvodába kerülés előtt tanul meg a gyermek beszélni, sajátítja el a világban való eligazodás alapvető kézségeit. Mindezért a bölcsődei-óvodai képzést közjónak kell nyilvánítani, szögezi le a bizottság; és külön állami intézményt (ügynökséget vagy minisztériumot) kell létrehozni fellendítésének érdekében.
Mindebbe a magántőkét is be lehetne vonni: az állam bölcsődei-óvodai utalványokat bocsátana ki, melyet a szülők akkreditált magánintézményekben is beválthatnának. Fontos szempont, hogy ezeknek az intézményeknek a gyereknevelő szülők képzésével is foglalkozniuk kellene. A fő szempont mindebben a gyermekek iskolaérettségének (school readiness) fejlesztése.
A képességfejlesztés a lényeg
A bizottság a "tudásalapú társadalom" és az "élethosszig tartó tanulás" paradigmájából kiindulva azt kritizálja, hogy az általános iskolai tantervek vajmi kevéssé veszik figyelembe a teljesértékű felnőtt élet igényeit, illetve a munkaerőpiac feltételeit és követelményeit.
A megoldás: a hangsúlyt a megfelelő tudásanyag, kézségek és attitűdök, viszonyulási formák kombinációjaként felfogott képességfejlesztésre kell helyezni. Az iskolának versenyképességgel kell felruháznia a tanulókat, nem csak információkkal szükséges ellátni őket. A bizottság nyolc képességet (kompetenciát) tart kulcsfontosságúnak:
– anyanyelvi beszédkézség és további két világnyelv ismerete
– alapvető matematikai, tudományos és technikai ismeretek
– infotechnológiai kézségek (az információs technológia használata a megismerésben és a problémamegoldásban)
– értékelési képességek, erkölcsi érzék
– önmenedzsment, karrierépítés
– vállalkozói képességek
– kulturális tájékozódási képesség
– élethosszig tartó tanulás
Minden tantárgyat nemcsak az átadandó ismeretanyag, hanem a kialakítandó-fejlesztendő képességekhez való hozzájárulás szerint kell értékelni. A képességfejlesztésről társadalmi vitát javasol a bizottság.
Fontos továbbá a rugalmasság: a nemzeti alaptanterveknek a tananyag mintegy 70-80 százalékát kéne kötelezően kiszabniuk, a fennmaradó résszel a tanárok és az iskolák önállóan gazdálkodnának – például igény szerint egy tárgyat nagyobb óraszámban oktatnak, választható tárgyakat, vagy ismétlő-gyakorló órákat vezetnek be. Így az iskolai oktatás kínálata közelebb kerül a közösségi igényekhez, reméli a bizottság.
Igen fontos szempont a munkaerő-fejlesztés is: a reform nem lehet sikeres a pedagógusok alapos és átfogó (át)képzése nélkül. A bizottság azt is leszögezi, a tananyagot és az oktatási segédleteket digitalizálni kell: mivel a tanulók digitális médiavilágban élnek, egyszerűen megváltoztak a tudásszerzés stratégiái, s ehhez alkalmazkodni kell – például az összes, az iskolai oktatásban alkalmazott tartalom legyen elérhető a tanügyminisztérium e-könyvtárából.
Gazdasági-szervezési háttér: több önállóságot!
A romániai oktatás jelenleg merev tantárgyi keretek között, elég kevés pénzből és központosított rendszerben működik, melyen sürgősen változtatni kell, szögezi le a bizottság (például az iskolaigazgatókat is tanügyminiszteri rendelettel nevezik ki).
Az iskoláknak például lehetővé kell tenni, hogy lapátra tegyék a nem megfelelően teljesítő tanárokat, de a másik oldalról be kéne vezetni azt, hogy a tanodák teljesítményszerződést kössenek az őket finanszírozó helyhatóságokkal, közösségekkel. Az iskolákban kizárólag a nebulók oktatása folyik, a legtöbb intézmény nem kapcsolódik be a felnőttképzésbe.
Ami a decentralizációt illeti, hasznosítható elképzelés már 2005-től rendelkezésre áll (ezt a kormány fogadta el), de határozott politikai akarat hiányzik a megvalósításhoz. Jelenleg az oktatás jóval nagyobb költségvetésben részesül, a nemzeti össztermékhez (GDP) viszonyítva, azonban az legrosszabb dolog, ami tenni lehet, az az, mikor egy reformálatlan, csak a tehetetlenségi erő hajtotta rendszerbe ömlesztjük a pénzt.
A jelenlegi állami támogatás nem az oktatási feladatok szempontjai szerint biztosítja az iskolák költségvetését, ami jókora egyenlőtlenségekhez vezet az intézmények közt. Megoldásként a diáklétszám szerinti támogatást javasolja a bizottság – de ez történjék egy világosan kialakított képlet szerint.
Minden területen decentralizálni kell: nemcsak a források, költségvetések terén kell az iskolák és a helyi intézményfenntartók szabad kezet kapjanak, hanem a humánerőforrás és a tantervek területén is. A bizottság a káosz elkerülése végett erőteljes minőségbiztosító funkciót szán a tanügyminisztériumnak: a feladat a helyi érdekekkel szemben az oktatás színvonalának garantálása kell legyen.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!