A Tismăneanu-jelentés rommagyarul: miről szól?
kérdezett:Bakk-Dávid Tímea 2007. augusztus 31. 01:21, utolsó frissítés: 01:21Könyvként is megjelenik #b#a kommunizmus bűneit#/b# elítélő jelentés ősszel. Kisebbség és többség, párhuzamos logikák: a magyar témájú alfejezet szakértői a fogadtatásról, a kritikákról és a lefordíthatóságról nyilatkoztak.
Az idei szelterszi társadalomtudományi táborban a kutatócsoport jelen lévő tagjai beszámoltak arról a műhelymunkáról, amelynek eredményeképpen megszületett a – bírálók szerint is – referenciaértékű 22 oldalas szöveg. A vitát követően Lázok Klárával, Nagy Mihály Zoltánnal és Novák Csaba Zoltánnal beszélgettünk.
Azt mondjátok, hogy ez a magyar vonatkozású szöveg elsősorban a román szakmának, illetve olvasóközönségnek szól. Ez volt a vállalt feladat?
Lázok Klára: – A felkérésben ez így nem szerepelt, de fontos eldönteni, hogy ki a célközönség. Amennyiben a románok, akkor ez a 23 oldal megállja a helyét: olyan problémákat próbáltunk ismerteni és olyan tényeket összefoglalni ilyen terjedelemben, amelyből a román közönségnek rálátása nyílik a kommunizmus periódusának magyar vonatkozásaira. De ha úgy vesszük, hogy a célközönség a magyarság, akkor ez a 23 oldal talán nem tűnik elégségesnek. Hiszen ami szerepel ebben az alfejezetben, az számunkra köztudottnak tűnik, olyan, mintha nem írtunk volna le mindent.
Nagy Mihály Zoltán: – Terjedelmi korlátaink voltak, hiszen először egy 250-300 oldalas kötetről volt szó, amelyben a magyar nemzetiségnek 15 oldalt szánnak. Ehhez képest mi már az első változatban elkészítettünk egy hosszabb részt. A bukaresti szerkesztőbizottság ezt el is fogadta, de mint kiderült, azért, mert közben a román szöveg is egyre hosszabb lett, és végül több mint 600 oldalasra bővült.
Hogyan lehet 23 oldalban elmondani 45 évet? Ha csupán kronológiát állítottunk volna össze, akkor nem csináltunk semmit, mert ebből a román közönség tényleg nem értette volna meg a folyamatokat. Mi igazából folyamatokat akartunk elmondani.
Módszertanilag az volt az elképzelés, legyen ennek a kis résznek is egy bevezetője, hogy a magyar társadalom ’44 őszén, ’45 tavaszán hogy nézett ki demográfiai, kulturális, gazdasági szempontból, milyen intézményei, politikai pártjai működtek, s ehhez képest milyen változást hozott a kommunista diktatúra.
Tudtuk, hogy fel fognak állítani egyfajta kronológiát – hiszen minden történész periodizál – de mi azt mondtuk, a román politikatörténettel nem biztos, hogy megfeleltethető ennek az időszaknak a romániai magyar politikatörténete.
Ezért készítettünk egy kisebbségi kronológiát, és a román kritikusaink főleg ebbe kötöttek bele később más fórumokon, hogy ezzel mi etnicizáltuk Románia történelmét, mert mi az, hogy egy másik kronológiát készítünk.
Felmerül a kérdés, lehet-e külön beszélni a romániai magyarságról? Ahhoz, hogy megnézzük, a kommunizmusnak milyen hatása volt a romániai magyarságra, meg kell vizsgálni, hogy a romániai magyarság kérdése hogyan jelenik meg a román-magyar államközi kapcsolatokban. Ez befolyásolja-e a romániai magyarság történetét ebben a korszakban?
Másfelől ezt a társadalmat, ha tetszik, ha nem, integrálni akarta az új rendszer. Megvizsgáltuk, milyen pártokon keresztül történt erre kísérlet: ilyen a Magyar Népi Szövetség, a Magyar Autonóm Tartomány, vagy a Romániai Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa; e utóbbit ’68-ban hozták létre, de nemcsak a magyar, hanem német verziója is volt.
Szóval, el kellett magyaráznunk, hogy persze, államosították az iskolákat, az ipart, és ez mindenkit egyaránt sújtott, de a magyar iskolahálózat esetében volt egy nagyon erős egyházi intézményrendszer, több mint ezer iskoláról van szó, ami megszűnik 1948-ban.
Az is el kellett magyarázni: igaz ugyan, hogy a földreform célja a földek igazságosabb elosztása, de voltaképpen politikai jellegű intézkedés volt; a magyaroktól sajátították ki a földeket, de az újraosztásnál kevesebbet kapnak. Ezt megpróbáltuk folyamatként ábrázolni, elmesélni, elmagyarázni...
L. K.: ...hogy a romániai magyar közösséget következményeiben sokkal súlyosabban érintették ezek a folyamatok.
N. M. L.: – Ugyanakkor nem akartuk azt, hogy ez egy sérelmi katalógus legyen, hogy ez is eltűnt, az is eltűnt, amazt is elvették stb. Hanem egyszerűen elmondtuk, hogy ez a gazdasági intézményrendszer, például a szövetkezetek, hogyan járultak hozzá a magyar kultúra fenntartásához.
1945-ben például ezek a magyar szövetkezetek több mint ezer alkalmazottnak adtak munkát. Magyarul könyveltek, kiadtak két magyar nyelvű gazdasági szaklapot. Azáltal, hogy megszűntek, ezek a szaklapok is eltűntek. Ezen a példán keresztül próbáltuk elmagyarázni, hogy a magyar társadalmat miért érintette károsan ez az egész folyamat.
L. K.: – Voltak még más kiemelt példáink is, például a csángókérdés.
N. M. L.: – Ami azért nagyon érdekes, mert hivatalos állami iratban először jelenik meg ez a kérdés – ebben a román állam elismeri, hogy a közel 60 ezer fős csángó magyarságot – amúgy az erről szóló részt Pozsony Ferenc lektorálta – a román kommunizmus időszakában szisztematikusan asszimilálták.
L. K.: - A lényeg, hogy megvizsgáltuk a különböző szerkezeteket, és megnéztük, hogy ezeknek a szintjén milyen hatással volt magyar vonalon a kommunista állampolitika. Úgy volt az egész felosztva, hogy mindannyian vállatunk egy-egy rész elkészítését, megvolt, hogy ki foglalkozik a kulturális életre gyakorolt hatásokkal, ki a gazdasági szerkezetekre gyakorolt hatásokkal vagy a vallás kérdésével, a kisebbségpolitikával... Úgy próbáltuk leosztani, hogy mindenki olyan témával foglalkozzon, ami közelebb áll hozzá.
N. M. L.: – Annak ellenére, hogy 2006. július közepén kapcsolódtunk be a munkába, és szeptemberre le kellett adni a jelentést, ezalatt a társaságból hárman kaptak különleges engedélyt, hogy bármilyen levéltárba bemehetnek, fotózhatnak és fénymásolhatnak kényük-kedvük szerint. Ez idő alatt végül is jól kihasználták ezt a lehetőséget és többezer oldal anyagot gyűjtöttek össze...
Novák Zoltán: – Negyvenezer oldalt.
N. M. L.: – Szóval akkora forrásanyag került a kutatók kezébe, ami korábban úgyszólván elképzelhetetlen volt. A román-magyar államközi kapcsolatoknak a dokumentumai, tárgyalások jegyzőkönyvei, a román kultúrpolitikára, gazdasági életre, megyésítésre vonatkozó újabb és újabb dokumentumok kerültek elő. Az egyházügyi hivatal levéltárába is bemehettünk, onnan hozhattunk ki iratokat. Pár éven belül olyan forrásmunkák születnek ennek köszönhetően, mint pl. a román-magyar államközi kapcsolatok jegyzőkönyvei.
N. Z.: – Most készül egy kötet Románia magyarságpolitikájáról 1965-1973 között.
N. M. L.: – A dokumentumoknak köszönhetően 1956-ig egészen részletesen lehet tudni azt is, mi történt az egyházakkal. Egyébként a jelentés nem annyira a kutatás eredményeit, hanem a korábban megjelent tanulmányok, általunk végzett kutatások eredményeit összegzi. De sokkal jobban átláttuk az összképet azáltal, hogy a kutatócsoport egyes tagjai beletekintést nyertek ezekbe a dokumentumokba, de az anyaggyűjtés által nemcsak ennek a hat embernek, hanem tizenhatnak öt-hat évre elegendő munkája került.
L. K.: – A másik fontos hozadék magán a tartalmon kívül, hogy bekerült a román köztudatba egy magyarok által elkészített erdélyi magyar kisebbségtörténet.
N. K.: – A közvélemény nagyon jól tudja, milyen ellenreakciókat váltott ki a jelentés román körökben mind politikai, mind szakmai szempontokból. A román jelenkortörténészek a Tismăneanu-jelentéssel kapcsolatban több ellenvetést fogalmaztak meg, számos hiányosságot mutattak ki, de a viták során a magyar rész az átlagosnál jóval kevesebb szakmai kritikát kapott.
Mik voltak román és magyar részről a főbb ellenvetések?
N. K.: – Kezdjük azzal, hogy a román közvélemény hogyan reagálta le. A jelentés körül kialakult viták során kétféle kritikával illették a jelentést, illetve a kidolgozó történészeket: egyrészt hogy politikai megrendelésre készült, tehát kevésbé tudományos, másfelől a román történészek sokszor helytálló szakmai jellegű észrevételeket fogalmaztak meg.
Úgy tapasztaltam, magyar részről szakmai jellegű kritika nem igazán érkezett, leszámítva a Vincze Gábor és Bárdi Nándor által megfogalmazott észrevételeket, de azok viszont nem nyilvános vitában hangoztak el.
N. M. L.: – Ahhoz, hogy észrevételeket fogalmazhassanak meg, ahhoz arról kellene beszélnünk, létezik-e Romániában magyar kisebbségkutatás. Sokan foglalkoznak ezzel a területtel, de mivel a kutatásaik nem szisztematikusak, nem mertek hozzászólni a vitához, pedig megtehették volna. Így főleg a más korszakokkal foglalkozó, pl. középkorra szakosodott történészek tettek különböző ellenvetéseket, amelyek lényege az volt, hogy sokkal erősebben is fogalmazhattunk volna a jelentésben, túl visszafogottak voltunk, illetve még erről és erről is kellett volna beszélni.
A mi álláspontunk az, hogy ekkora terjedelemben ennél többet nem lehetett leírni, és azt sem lehet érezni a román nyelvű szövegen, hogy épp annyira visszafogott lenne. Egyszerűen a történész keze nyomát viseli, és nem a sérelmi kisebbségtörténetet író, magát történésznek valló személyét.
N. K.: – Mi nem egyszerűen felsoroltuk a sérelmeket, hanem tágabb kontextusba próbáltuk bemutatni, beillesztve az országos folyamatokba, amelyeknek szerves része volt. Sok esetben kiderült, hogy nem minden intézkedés született kifejezetten a magyar kisebbség ellen.
N. M. L.: – A másik kritika az volt, hogy túl fiatalok vagyunk: és ha összehasonlítjuk a magyar csapatot a román rész szerzőgárdájával, akkor itt nem neves, nagy történészekről van szó, hanem fiatalokról, akik – szólt az érvelés – mivel szakmailag nem eléggé érettek, elkövettek hibákat. A másik, hogy azt várták volna el – ebből végül sajtóvita is lett, amit végül lezártunk –, hogy meg kellett volna mondjuk, mi történt a Bolyai Egyetemmel. Azt kifogásolták, hogy nem mondtunk ott el mindent.
Pedig mi a Bolyai Egyetem egyesítését és a felszámolást is beemeltük a jelentésbe, még a létrehozásáról is írtunk, és ha megnézzük a többi problémát, amit tematizáltunk, akkor kiderül, a Bolyai elég jelentős terjedelmet kapott.
Azt is felvetették, miért nem írtunk többet az internálásokról, az ellenállásról – de azt is tudni kell, hogy volt egy egyezségünk a bizottsággal, hogy az internálásról, a Duna-csatornáról, a börtönökről mi nem számolunk be külön, hanem ők, amikor erről írtak, kitértek ennek magyar vonatkozásaira is. Adatokat is küldtünk nekik. 56-tal viszont foglalkozunk elég részletesen.
Az a legszomorúbb– és ez jelzi, hogy talán nincs rendben valami a romániai kisebbségkutatással – hogy nem volt túl sok reagálás. Két cikk jelent meg a sajtóban, a többi hozzászólás pedig főleg politikai jellegű volt, vagy magát a kritikát politikai indíttatásúnak véljük. A romániai magyar értelmiség le sem reagálta, hogy voltaképpen mi is történt itt.
Ezt arra is lehet fogni, hogy a jelentés hivatalos magyar verziója még nem jutott el a nyilvánossághoz.
L. K.: – Ez most már hamarosan bekövetkezik. Ezzel kapcsolatban beszélnék kicsit a fordítási problémákról is. Érdekes volt szembesülni azzal, hogy amikor a szakfordító lefordította a románul megírt szöveget, az nem működött magyarul...
N. M. L.: – Például ilyen kifejezések, hogy magyar kisebbség, magyar közösség, magyar társadalom. Amikor magyarra lefordítjuk, teljesen más a jelentése. A román történetírási szaknyelvben pedig annak a terminusnak, hogy érdekképviseleti politika, nem találni pontos megfelelőt. Ez is jelzi azt, hogy a roman szakértők ezzel a korszakkal, a kisebbségi közösség vizsgálatával behatóan nem foglalkoztak, mi magyarok pedig keveset írtunk románul ebben a témában.
L. K.: – Szerintem inkább egész egyszerűen a két történészi nyelvezet különbségéről van szó. A román, illetve a magyar nyelvnek teljesen más a logikája egy ilyen szakszövegen belül. Eddig nem találkoztunk ezzel a problémával, mert amikor olvasol, akkor mindig az illető nyelven belül gondolkodsz; ha olvasod a román szakirodalmat, teljesen átjön az értelme. A román szöveg magyarra fordítva azonban egyszerűen nem állta meg szakszövegként a helyét.
N. M. L.: – Az a román nyelvű szöveg, ami kikerült a kezünk közül, szakmailag rendben van, olvasmányos, azzal semmi probléma nincs, de amikor vissza akartuk fordítani magyarra, akkor jöttek a gondok. Igaz, akkor is eléggé problémás volt a helyzet, amikor mondjuk éppen le akartuk írni a gazdaság működését: egy kisebbségi szövetkezet ugyanis teljesen más logika mentén működött, mint egy többségi. Ezt a szöveget hitelesen átültetni magyar nyelvre valószínűleg csak úgy lehet, hogy pl. egyes mondatokat szét kell vagdosni.
L. K.: – A tények persze tények, és a folyamatok folyamatok. A fogalmak azonban mást jelentenek kisebbségi kontextusban, mint a többségiben. Problémás volt a nyelvezet, a megfogalmazás.
Vagyis szemiotikai problémával szembesültetek.
L. K.: – Igen, pontosan. Mikor ez kiderült, újból összegyűlt a csoport, hogy a magyar változatot átírjuk a szakmai körökben elfogadott normáknak megfelelően. Azt kellett majd egyeztetni az eredetivel, mert ugye a két változatnak meg kell egyeznie, a magyar verzió a román elnöki hivatal honlapján megjelenő román nyelvű szöveg hivatalos megfelelője kell legyen. Tehát ahhoz, hogy megjelentethessünk egy hivatalos magyar változatot, ahhoz előbb a két szöveget egymáshoz kellett igazítanunk, és a román eredetiben is átjavítanunk bizonyos megfogalmazásokat, szórendet stb.
N. M. L.: – Egyébként mivel ez nem a románokról, hanem a román államról szóló jelentés, amelynek a magyarok is állampolgárai, éppen az államnak lett volna kutyakötelessége ezt lefordíttatni...
Az nem merült fel, hogy eleve magyarul írjátok meg a rátok bízott részt?
N. M. L.: – Nem lehetett, pont azért, mert több olyan kifejezést, amit te a kisebbségkutatásban használsz, a román szakterminológiában nem találsz meg. Ergo sokkal könnyebb volt elkészíteni a román nyelvű szöveget, mint megírni a magyart és aztán azt fordítani le románra. Ilyet már amúgy próbáltunk, de egyszerűen nem ment. Így elkezdtünk gondolkozni a román nyelvi logika szerint, annak a terminológiáját alkalmazva.
Egyébként amikor a két változat egyeztetésekor másodjára mentünk végig a román szövegen, jobban odafigyeltünk a hangsúlyokra, kifejezésekre. Volt egy-két eset, hogy míg az első változatban árnyaltabban fogalmaztunk, a második változatban konkretizáltunk. Pl. a “s-au refugiat” kifejezés most szerepel a szövegben, korábban nem volt ott; bekerültek azok a jelzők is, hogy “erőszakos” és “jogtalan”, tehát több ilyen pontosítás van.
És ezt minden probléma nélkül elfogadták az illetékesek?
N. M. L.: - Igen, a könyv-változatban is ez jelenik meg.
L. K.: – Még mielőtt nyomdába került volna, ezek a kisebb módosítások bekerültek a jelentés eredeti szövegébe.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!