Hiába várták a királynői bocsánatkérést a fekete polgárjogi aktivisták
szerk. 2007. május 09. 18:34, utolsó frissítés: 17:57400 éve a britek nemcsak “a szabadság és a demokrácia magvait” szórták el az amerikai kontinensen. De Bush és II. Erzsébet is #b#hallgatott a rabszolgaságról.#/b#
George Bush amerikai elnök azzal köszöntötte hétfőn a washingtoni Fehér Házban II. Erzsébet angol királynőt, hogy a mai Virginia állam területére, a James folyó torkolatához éppen 400 éve érkező angol felfedezők vetették el Amerikában a szabadság, a demokrácia magvait. Sem ő, sem a királynő nem tett azonban utalást arra, hogy az indián őslakosság leigázása és a néger rabszolgaság is az első állandó észak-amerikai angol településről, Jamestownból indult el.
Királyi fogadtatás a királynőnek
Ritkán látott pompával, katonai tiszteletadással és 21 ágyúlövéssel fogadták a brit uralkodót az amerikai fővárosban. Bush elnök azzal lépett a Fehér Ház előtt felállított mikrofonhoz, hogy az emberi szabadság történetének sok nagyszerű fejezetét az Egyesült Királyság írta, a brit parlamentek az évszázadok során lefektették a modern demokrácia alapelveit.
Az eseményre meghívott több ezer vendégnek és az egyenes közvetítésen keresztül valószínűleg több millió tv-nézőnek azt üzente az amerikai elnök: a legnevesebb brit gondolkodók megtanították a világot arra, hogy a szabadság minden ember, férfiak, nők és gyermekek természetes joga.
II. Erzsébet - aki május 3-án azért érkezett hatnapos látogatásra Virginiába, hogy megünnepelje Jamestown alapításának 400. évfordulóját - válaszában arról beszélt, hogy a tengerentúlra hajózó és partot érő brit állampolgárok kis csoportja hozzájárult Amerika fejlődéséhez. Lefektették az alapjait egy nagy nemzetnek, amely az egyenlőség, a demokrácia és a jogállamiság elveire épült.
II. Erzsébet elmaradt bocsánatkérése
A királynőtől többen azt várták, hogy Virginiában bocsánatot kér a rabszolgatartó múlt miatt. A richmondi törvényhozásban, a legrégebbi amerikai választott testületben mondott beszédében II. Erzsébet ehelyett annyit állapított meg, hogy 1957-es látogatása óta az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok is nagyot változott, "sokszínűbb" lett.
Ezt a tv-nézők is láthatták: amikor Virginiában hintaján kocsikázott, az őt kísérő kocsikban több afro-amerikai tisztviselő is integetett. A királynő az őslakos indiánok leszármazottai közül személyesen üdvözölt néhányat. Amikor a brit uralkodó 50 évvel ezelőtt a térségben járt, az akkor még fajilag megosztott Virginiában az ünnepség döntően fehér esemény volt; a feketéket nem vonták be az "ünneplésbe", az indiánok sorsáról pedig jóformán szó sem esett.
A mostani protokollnyilatkozatok alapján sem amerikai, sem brit oldalról nem volt látható-hallható jele annak, hogy bárki megbánást érezne a múlt sötét oldalai miatt. Jamestown ellentmondásos örökségére utal az is, hogy a virginiai törvényhozás csupán idén hozott határozatot, amelyben sajnálkozását fejezte ki azért a szerepért, amelyet az állam a rabszolgaság elterjesztésében játszott. Az állásfoglalásban a bocsánatkérés kifejezés azonban nem szerepel.
Jamestown sötét múltja
Jesse Jackson és Al Sharpton híres fekete polgárjogi harcos az évfordulós ünneplés kapcsán kemény hangnemben szólt Jamestown múltjáról. Doug Phillips, a jamestowni "ünnepségeket" szervező egyik vallásos szervezet, a texasi Vision Forum vezetője szerint az amerikaiak szégyenkezhetnek ezen az évfordulón.
Alig több mint tíz évvel azután, hogy 104 partot érő angol szerencsevadász 1607-ben állandó települést hozott létre a James folyó egy szigetén, megérkezett az első 20 afrikai rabszolga a mai Angola területéről. A túlélésért és némi profitért küzdő településen a feketék a szerződéses fehér szolgákkal együtt dolgoztak, hasonló elbánásban is részesültek; az uralkodó elit a fehér szolgákat is a társadalom aljának, semmittevő, henye népségnek tekintette.
A XVII. század közepéig a legtalpraesettebb rabszolgáknak módjuk volt a felszabadulásra, megszerezhették az örökváltságot. Az 1660-as évektől azonban a feketék helyzete megváltozott: a gazdagok az egyre nagyobb tömegben beáramló, olcsó rabszolgákkal dolgoztattak az elégedetlenkedésre hajlamosabb fehér szolgák helyett. 1662-ben már törvény mondta ki, hogy minden rabszolga gyereke rabságban születik, és a gazda büntetésképpen meg is ölheti rabszolgáját.
Jamestownban és egész Virginiában a XVII. század végére a rabszolgaság olyan formája fejlődött ki, amelynek máig ható következményei lettek. Egyfelől minden feketét rabszolgának tekintettek, másfelől lényegében megszűnt az örökváltság, a felszabadított feketéknek el kellett hagyniuk a területet.
“Rasszista demokrácia”: nem láttak ellentmondást
Az uralkodó osztály kizárólag fehérekből állt, szemben a korszak más rabszolgatartó birodalmaival, például a brit vagy francia gyarmatokkal, ahol gyakori volt a feketék megváltása, és létrejött egy tehetős nem fehér réteg. Ennek Edmund Morgan, a Yale Egyetem történésze szerint az volt az egyik oka, hogy a fehér uralkodó osztály Virginiában a fehér felsőbbrendűségen alapuló fajelméletet hirdetett. Az elit attól tartott ugyanis, hogy a fehér nincstelenek a fekete rabszolgákkal összefogva fellázadnak.
A kizsákmányolt fehér és fekete tömegek megosztása érdekében rasszista demokráciát hoztak létre, amelyben a négereknek nem lehetett szavazati joguk; a fehéreket, gazdagokat és szegényeket erős faji összetartozás forrasztotta egybe a feketékkel szemben.
Az amerikai demokrácia fejlődésére rányomta a bélyegét, hogy kezdeti fejlődési szakaszában, Virginiában annak gyakorlói meg voltak győződve arról, hogy a szabadság és a rabszolgaság között nincsen ellentmondás. Hosszan tartó és tragikus következményekkel járt, hogy az afro-amerikaiakat - jóllehet szinte a fehérekkel egyidejűleg érkeztek az amerikai kontinensre - teljesen kizárták a társadalom politikai testéből, megfosztva őket alapvető állampolgári jogaiktól.
Csak 350 évvel később, a XX. század közepén sikerült az úgynevezett polgárjogi mozgalomnak részben lebontani Jamestown örökségét. Bár a feketék helyzetének alapvető változásáról tanúskodik, hogy ma a szövetségi kormány külügyminisztere és a Demokrata Párt egyik legesélyesebb elnökaspiránsa fekete bőrű, a faji szemlélet maradványai nem tűntek el.
Ezt bizonyítja sok egyéb mellett, hogy a fekete lakosság egy része, főleg az idősebbek legszívesebben kitörölnék az angol nyelvből a megbélyegző nigger szót; befolyásos afroamerikai jogvédők nyomására a közelmúltban pedig kirúgtak egy neves New York-i rádióst, mert beszélgetős műsorában rasszista megjegyzést tett fekete sportolókra.
Kisemmizett indián őslakosság
Jamestown múltjának másik sötét oldala az indiánok leigázása, amelyről a történészek a közelmúltig részben hamis képet festettek. Az indiánoknak földjeikről történő elűzését és kiirtását sokáig azzal magyarázták, hogy az őslakosság kezdettől fogva ellenséges volt a földfoglaló betolakodókkal szemben. Az európaiakkal való érintkezésben tapasztalatlan indiánok ezzel szemben hosszú ideig békére, szövetségre törekedtek az angolokkal, elhitték nekik, hogy a spanyolok elől menekülve, időlegesen telepedtek le a James folyónál.
A gyarmatosítók az indiánok hiszékenysége miatt lebecsülték az őslakos népeket, Virginiában a powhatánokat. A kezdetben több százszoros túlerőben levő indiánok könnyűszerrel kiszoríthatták volna a telepeseket Amerikából. Mint a Time magazin tanulmányában olvasható, mialatt egy angol katona a nyílt terepen hatásos, nehéz elöltöltős muskétájából egyszer tüzelt, a sűrű növényzettel borított vidéken egy indián harcos öt halálos nyilat lőhetett ki.
Mire azonban az indiánok rájöttek, hogy nem ők fogják beolvasztani a telepeseket, hanem őket fogják gyarmatosítani, már késő volt. A néhány évtized alatt számszerűleg sokszoros fölénybe került európaiakat már két, ellenük viselt nagy háborúval sem tudták visszaszorítani. Az indiánok a XVII. század végére elvesztették majdnem minden földjüket.
Mint a Time a pontosság kedvéért megjegyezte, a powhatánokat nem irtották ki teljesen, és nem is szorították nyugatra; két rezervátumuk ma is létezik. Az 1600-as évek elején a virginiai térséget uraló 30 indián törzsből, a becslések szerint 15-20 ezer főnyi őslakosságból mára mindenesetre csak 3000-en maradtak. A powhatánok nyelve azonban, akárcsak az európaiak érkezése előtt az észak-amerikai indiánok által beszélt 800 nyelv többsége, kihalt, már senki nem beszéli.
Forrás: MTI, Time
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!