Melescanu: Románia 2010 körül léphet be az EU-ba
Ruzsa István 2004. március 15. 16:28, utolsó frissítés: 15:31Lejárt a képmutató külpolitika ideje: a román parlamenti delegációk gyakran szembesülhettek azzal, hogy Brüsszel pontosabb információkkal rendelkezik Romániáról, mint ők maguk – hangzott el az Eurosign Egyesület által szervezett konferencián, ahol Petre Roman és Teodor Melescanu is előadtak.
Az integráció diplomáciája és az euroatlantizmus: az Eurosign Egyesület által szervezett kolozsvári konferencia témájának kiválasztásakor a szervezők még aligha sejthették: mire sor kerül a tanácskozásra, a közvéleményt az ország külpolitikájának alakításában már nem az EU-NATO polarizáció, illetve a diplomácia és a politikum viszonya fogja izgatni, hanem az ország elégtelen EP-osztályzata, illetve Bukarest már-már irracionális bizonyítási kényszere.
Teodor Melescanu volt külügyminiszter, Petre Roman független szenátor, Szabó Károly RMDSZ-szenátor, valamint Nicolae Paun, a BBTE Európai Tanulmányok karának dékánja pénteken megtartották előadásukat a meghirdetett témában, majd a sokkal időszerűbb problémákat firtató kérdésekre is válaszoltak.
Európa politikai entitásként nem létezik
Petre Roman beszédében a jelenlegi kormánypártot szapulta és a koalíciós kormányzatot magasztalta, a NATO- illetve Amerika-barát lépések értékelése során pedig figyelmeztetett: mindennek ára van, és a döntés következményeit vállalni kell. Szerinte a Nastase-kabinet az európai államok, illetve Amerika ellentétes érdekei közt való lavírozáskor hibát hibára halmozott.
Nicolae Paun árnyaltabban ragadta meg a problémát: szerinte az EU-NATO ellentétbe állítása téves problémafelvetésre utal – az európai és az euroatlanti értékrendszer közös, erre kell koncentrálni. Európa legnagyobb problémája pedig az, hogy tulajdonképpen nem is létezik a világ számára, mint politikai entitás: hiszen nem világos, ki alakítja ki, illetve ki képviseli az EU külpolitikáját: Solana, Chris Patten vagy Verheugen? Az ENSZ Biztonsági Tanácsában nemzetállamok képviselik érdekeiket, melyek gyakran különbözőek. A rektor szerint a jelenlegi helyzet az Egyesült Államoknak sem felel meg igazán: kellene neki egy Oroszországhoz hasonló fajsúlyú szövetséges.
Paun paradoxonokra is felhívta a figyelmet: ha a jelenlegi rendszer fennmarad, az unió hathónapos soros elnöksége a közeljövőben 25 ország között oszlik meg, így olyan államokra, mint Németország vagy Franciaország, 12,5 évente kerül sor. Igencsak furának ígérkezik a helyzet, amikor az amerikai elnök tárgyalópartnere európai részről esetleg Ciprus, vagy még rosszabb: fél Ciprus elnöke lesz.
A nemzetközi kontextus kedvezőbb, a teljesítmény mégis negatív
Paun szerint a Nastase-kormány az új nemzetközi kontextusban sokkal kedvezőbb helyzetben van, mint elődje, mégis szerény eredményeket tud felmutatni. Sőt, a közelmúltban történt fejleményeket tekintve, sikerült negatív teljesítményt elérnie. 1996 körül még reális kérdés volt, hogy Románia EU-ba tartó útja esetleg Vlagyivosztokon keresztül vezet (akkoriban még téma volt az ún. „harmadik út” opciója a kelet-európai országok számára, miszerint biztonságpolitikai szempontból a NATO-tól és Oroszországtól egyaránt függetlenek maradjanak).
Az utóbbi évek európai tendenciái után azonban édeskevés, hogy 2001-ben három, 2002-ben hat, 2003-ban pedig további hat csatlakozási fejezetet sikerült ideiglenesen lezárni. Bulgária elhúzott mellettünk (ez 2002-re vált megcáfolhatatlan ténnyé), Románia pedig idén oda jutott, hogy már a csatlakozás politikai kritériumának sem felel meg, mely minősítést 1997-ben kapta.
Szabó Károly nem a diplomáciát okolná a kudarcért, hiszen szerinte lejárt a képmutató külpolitika ideje: nem lehet külföldön nagyobb eredményeket elérni, mint amire a belföldi teljesítmény feljogosít. Elmondta: a Brüsszelbe tartó román parlamenti delegációk gyakran szembesülhettek azzal, hogy a vendéglátók pontosabb információkkal rendelkeznek Romániáról, mint ők maguk.
Diplomaták döntenek a külpolitikáról?
Teodor Melescanu sem helyezné egymással szembe az EU-, illetve NATO-integrációt: az első az egyetlen lehetséges opció az ország védelmére, az utóbbi a legésszerűbb közeg a gazdaság és a társadalom előrehaladására. A konferencia szervezőinek kérdésére (mi a diplomácia szerepe a külpolitikai döntések meghozatalában, a politikum viszonylatában) a volt külügyminiszter az ország számára fontos kérdések professzionális megjelenítését, a döntés-előkészítéshez szükséges információszerzést és a stratégiák ütemezését nevezte meg.
Központi kérdés a profi diplomaták, és az olykor "csuklóból" döntést hozó politikusok összmunkája – mondta Melescanu, majd hozzátette: a diplomáciai testületnek viszonylag jelentős autonómiája van, és azt senki sem tudja pontosan megmondani, hol születnek a valódi döntések.
Az előadások végén az Európai Tanulmányok kar hallgatói két kérdést intéztek az előadókhoz: egyes politikusok személyes érdekei gátolják-e a megfelelő külpolitika kialakítását, illetve: van-e olyan érdekcsoport, a határokon innen vagy túl, amelynek
kifejezett szándéka a román integráció megakadályozása?
Nicolae Paun egy példával válaszolt mindkét kérdésre: Románia, bár tavalyra ígérte, még mindig nem küldte el Brüsszelnek az állami támogatásban részesülő vállalatok listáját – szerinte ennek jó oka van. Petre Roman a Bechtellel kötött autópálya-szerződést emlegette: a pályázat meghirdetése nélkül kötött szerződéshez állami garancia jár – így a kedvezményezett cég minden kockázat nélkül láthat munkához.
Melescanu az autópálya-ügynek egy másik oldalára világított rá: szerinte nem az a legfontosabb kérdés, hogy ki kapta meg, hanem az, hogy mennyibe kerül. Romániában a leendő autópálya egy kilométere 6 millió dollárban áll majd – ugyanaz a cég Horvátországban kilométerenkénti 4 millió dollárért épít autópályát, egy hasonló munkálat átlagos nyugat-európai ára pedig 2 millió dollár.
Melescanu szerint csak 2010-2011-ben csatlakozunk
Ami pedig az integráció-ellenes érdekcsoportokat illeti, a volt külügyi tárcavezető elmondta: Románia túl kicsi ahhoz, hogy érdemes legyen nemzetközi összeesküvéseket szőni ellene, és bár ezt a feltevést nem lehet figyelmen kívül hagyni, a problémák megoldását itthon kell keresni.
A Transindex kérdéseire (mennyire érte meglepetésszerűen és felkészületlenül a román diplomáciát az Oostlander-kezdeményezés, valamint, hogy nevezzenek meg egy reális csatlakozási dátumot) Petre Roman kifejtette: a kormány értelmetlenül próbálja a hamuszürkét rózsaszínűre festeni, bár a politikai kritériumok teljesítése akár néhány hónap alatt is ismét elérhető. Mindez csupán politikai akarat kérdése, ő a 2007-es dátumot reálisnak tartja.
Szabó Károly szerint a román közvélemény nem azt a reakciót igényelte, amivel a kormány válaszolt a brüsszeli bírálatra. Ez a bírálat azonban részben egyes EP-képviselők erőfitogtatása is volt: nem szabad elfelejteni, az európai törvényhozó és végrehajtó testületek között is léteznek ellentétek.
Nicolae Paun sietett leszögezni: Románia 2007-ben csatlakozni fog. Ha ezt a dátumot elszalasztaná az ország, akkor újabb kétéves ratifikációs periódusra kellene várni, és a csatlakozási folyamat összes lépéseinek betartásával a legközelebbi lehetséges dátum 2013 lenne – ez pedig mindenki számára elfogadhatatlanul messze van. A kérdés tehát nem a csatlakozás dátuma, hanem az, hogy milyen körülmények között fog megtörténni, mennyire lesz felkészülve az ország, és milyen hosszú átmeneti időszakot fognak megszabni számára.
Teodor Melescanunak már utólag megfogalmazott válasza szűkszavú volt: ő 2010-2011-re becsülte a csatlakozás reális időpontját.